McDonald's BringaMánia Balatonkör

szerző: BringaMánia
Létrehozva: 2013. 02. 21.
Küldés emailben Nyomtatás

Bringás kaland mindenkinek! Tavasszal ismét Balatonkör.

14
McDonald's BringaMánia Balatonkör
Dsc3238
Kompos átkelés
Resimg-1127
Rajt!

Több mint tíz éve szervezik meg lelkes, siófoki bringások - a Balatonkör Team - a Föld Napjához kapcsolódó Balatonkör kerékpár túrát. Az útvonal a 95%-ban a Balatoni Bringa Körúton halad – többnyire kerékpárúton vagy kerékpárbarát útvonalakon, néhol keskeny, néhol kényelmesebb szakaszokkal, több rövid szakaszon a 71-es főúton.
A Balatonkör Team szervezőcsapata (Berky Gyuri bácsi, Márkus Gábor, Koósz Zoltán, Szeles Péter, Kulifay Balázs, Berky Gergely, Böröcfi János) és a segítők minden tagja civil munkája, vagy iskolai tanulmányai mellett emelte tíz év alatt a legnagyobb hazai bringás események közé a Balatonkört. A kezdetben családias hangulatú túra évről évre egyre népszerűbb lett, 2009-ben a résztvevői létszám elérte az ezer főt!

2010-ben kapcsolódott be a szervezésbe a Vuelta Sportiroda, akik a Balatonkör Teammel együttműködve igyekeznek még vonzóbbá tenni ezt a fantasztikus eseményt. A korábban Siófokhoz kötődő esemény 2010-ben Balatonföldvárra, a Keleti Strandra költözött. 2011-ben a Keleti Strand átépítése miatt a Nyugati Strand adott otthont az indulási, érkezési területnek Balatonföldváron. Idén újra a Keleti Strandról indul a túra.

Nagy kör
A 206 km-es, embert próbáló túra szombaton reggel (pontosabban hajnali) 6 órakor indul (a balatonföldvári vendéglátók péntektől kedvezményes szálláslehetőségekkel várják a bringásokat) és az elmúlt évekhez hasonlóan este, sötétedéskor érkezik vissza. A Balatonkör egy vezetett túra, nem verseny! A kerekesek együtt haladnak, hogy egy hatalmas, együtt szerzett élmény legyen ez a kerékpáros nap. A szervezők a frissítésről és szükség esetén a technikai segítségnyújtásról is gondoskodnak.

Dsc3260
Kompról lefelé
Dsc3168
Hangulat

Kis kör
A balatonföldvári Keleti Strandról szombaton 10 órakor indul a rövidebb túra, a Balaton kiskör, amelynek távja „csak” 85 km. Ők is Siófok felé veszik az irányt, ők is baloldalukon láthatják végig a Balatont és a túlsó partot. Az útvonal Balatonfüredig megegyezik a nagy táv útvonalával. Itt azonban egy balkanyarral a Tihanyi-félsziget felé veszik az irányt, és a komppal Szántódra érkeznek a túrázók – innen már csak 3 km a célállomás. A kiskörön a szervezők két csoportot kísérnek, egy „sportos” és egy „kényelmes” túrát. A 85 km-es táv visszaérkezése délután 4-5 óra körül várható Balatonföldvárra.

Minden résztvevőnek javasoljuk, hogy – tekintettel az áprilisi dátumra, és a szeszélyes balatoni időjárásra – esőkabátot és meleg ruhát hozzon magával! Bár a frissítőpontokon igyekszünk megfelelően felkészülni, a nagy távolságok miatt a hátizsákba kerüljön bele néhány szendvics és egy-két megtöltött kulacs. Persze a pótbelső sem hiányozhat a csomagból. A kiskörön a tihanyi átkelés költségét tartalmazza a nevezési díj, de a megfáradt túrázóknak a nagykörön is lesz lehetőségük rövidítésre, Tihanynál komppal Szántódra és Badacsonytomajnál – itt egy hajó viszi át a bringásokat Fonyódra.

Családi kör
Egy új táv kifejezetten a családoknak! Azoknak ajánljuk, akik szívesen nekivágnának a gyerkőcökkel egy kellemes, Balaton-parti bringatúrának. A tempó kényelmes, a táv nem túl hosszú, ideális hétvégi program az egész családnak. A Családi kör 13 órakor indul.

Img-1634
Alma Együttes
Img-0903
Koncerten

Köröcske
Keleti Strandról 11 órakor induló Köröcskén a gyerekek is bringázhatnak egy jót. Amíg a túrázók a távot teljesítik, a szervezők a balatonföldvári keleti strandon bringás erőpróbával, látványos bemutatókkal és sok más színes program mellett ingyenes Alma Együttes koncerttel várják az érdeklődőket.

Nevezés

Internetes előnevezés 2013. április 15-ig lehetséges a Vuelta Sportiroda internetes felületén, vagyis itt:

Személyes előnevezés: április 24-ig (vagyis szerdáig)
Budapesten a Vuelta Sportirodában és Siófokon a Böröcfi kerékpárboltban.

Böröcfi Kerékpárbolt
Cím: Siófok, Fő utca 99.
Nyitva tartás: Hétfő-Péntek: 9-18 óráig, Szombaton: 9-13 óráig

Vuelta Sportiroda
Cím: 1106 Budapest, Fehér út 10. 14. ép. fsz. 2.
(Az Örs vezért terétől 1 villamos megálló, a régi Finommechanikai Zrt. területén)
Nyitva tartás: Hétfőtől - Péntekig 9:00 - 16:00-ig

Helyszíni nevezés és rajtszámátvétel:
Április 26-án és 27-én a helyszínen, Balatonföldváron, a Keleti Strandon
Április 26-án pénteken: Minden távon indulóknak: 16:00 - 20:30-ig
Április 27-án szombaton:
Balatonkör (206 km) résztvevőinek: 4:45 - 5:45-ig
Balaton Kiskör (85 km) a résztvevőinek: 6:30 - 9:30-ig

Nevezési díjak:

Balatonkör 206 km:
- személyes vagy online előnevezés előnevezés esetén március 30-ig: 3500 Ft/fő Figyelem, nekik névre szóló rajtszám is jár!
- személyes vagy online előnevezés előnevezés esetén április 15-ig: 4000 Ft/fő Figyelem, nekik névre szóló rajtszám is jár!
- személyesen történő nevezés április 16-tól április 24-ig: 4500 Ft/fő Online nevezés csak április 15-ig lehetséges!
- helyszíni nevezés esetén, pénteken: 5000 Ft/fő
- helyszíni nevezés szombat reggel: 6000 Ft/fő

Balaton Kiskör 85 km:
- személyes vagy online előnevezés esetén március 30-ig: 3000 Ft/fő  Figyelem, nekik névre szóló rajtszám is jár!személyes vagy online
- előnevezés előnevezés esetén április 15-ig: 3500 Ft/fő Figyelem, nekik névre szóló rajtszám is jár!
- személyes nevezés április 16-tól április 24-ig: 4000 Ft/fő Online nevezés csak április 15-ig lehetséges!
- helyszíni nevezés esetén pénteken és szombaton: 4500 Ft/fő

Balaton Köröcske 6 km:
A nevezés ingyenes.

Balaton Családi Kör 25 km:
A nevezés ingyenes

A nevezési díj tartalma
A szervezők (Balatonkör Team és Vuelta Sportiroda) a támogatóknak, elsősorban a McDonald's BringaMánia programnak köszönhetően biztosít:
- kísérőprogramokat (gyerekverseny, látványos programok, családi túra)
A túra során:
- szervizkocsit
- szervizlehetőség (a frissítőpontokon)
- kísérőautót
- frissítőt
- orvosi segítséget
- lelki támogatást

A nevezési díj tartalmazza:
- Motoros útvonal biztosítókat, segítőket (nem rendőrök, nincs lezárva az út!)
- Gulyáspartit
- Névre szóló rajtszámot (akár becenévre) (2013. április 15-ig nevezőknek)
- Ajándék Balatonkörös pólót
- Karszalagot
- A Balaton-kiskör résztvevőinek ingyenes komp utat Tihanyból -illetve a Nagykörön megfáradt kerekeseknek kedvezményes  komplehetőséget (500 forint/fő).
- Értékes sorsolási ajándékokat
- 27% áfát